Együtt a Családért // Együtt a Barátokért // Együtt a Megértésért // Együtt a Békért // Együtt a Szeretetért

[html]


Kedves Barátunk!

Következő témánk a „Párválasztás” lesz
2012. február 17-án este 7 órától a Funny Carrot



Karinthy örökérvényű mondását úgysem tudjuk túlszárnyalni, ehelyett inkább utánajártunk, milyen testi-lelki háttere van párválasztásunknak: vajon a génjeink vagy gyermekkori szocializációnk befolyásolja jobban párválasztásunkat? Olyan társat keresünk, akiben saját magunkat ismerjük fel, vagy olyat, aki az ellentétes nemű szülőnkre emlékeztet? A „hasonló hasonlót vonz" vagy az „ellentétek vonzzák egymást"?

Ha meg vagy elégedve a partnereddel, akkor hajlamos vagy azt gondolni „hú, de jól választottam”, s közben eszedbe sem jut, hogy az ösztöneid és a tudatalattid segítségével választottál. 

A legközismertebb ebben a témában az, amit a szaglásról mesél a tudomány. Innen tudunk azokról a bizonyos feromonokról, amik szépen leveszik a vállunkról a párválasztás súlyos terhét. A feromonok olyan szaglenyomatok, kémiai vegyületek, amelyek minden körülmények között dolgoznak. Fagyban és hőségben, éjszaka és nappal, egészséges és náthás testben. Kamaszkorban alakulnak ki, és nagyjából hetven évig azonos szinten maradnak. 

Megvizsgálták az emberi arcok szimmetriáját. Nem minden szimmetrikus, ami annak látszik. Ha az arcod két oldalát egymásra kopíroznád, meglepő különbségeket tapasztalnál. Egy tüzetesebb önvizsgálat után egyébként magad is megállapíthatod, mindenféle műszer vagy fotókópia nélkül is,hogy bizony, ami a felületes szemlével szimmetrikusnak tűnik, az valójában nem az. Kisebb az egyik szemed, nem egyforma szemöldökeid vonala, másképp kanyarognak a füleid.

Ami fontos: minél szimmetrikusabb valaki, annál nagyobb a parazitákkal szembeni ellenállása és a termékenysége, annál stabilabb testileg és pszichikailag és így tovább. Vagyis evolúciós szempontból a szimmetrikusak nagyobb értékűek, mint aszimmetrikus társaik.

Funny Carrot 2

Sok kérdés merül fel, íme egy kis ízelítő:

- Mi az első amit egy pasin, csajon megnézel?
- Mi az első 3 szempont, ami elengedhetetlen számodra, hogy érdekeljen az illető.
- Mi az ami abszolút taszít és esélytelenné teszi, hogy valakivel randizzál is.
- Hogyan hódítanád meg a kiszemeltet?
- Milyen csábítási praktikáid vannak?
- Hol ismerkedsz?

Funny Carrot 1

Természetesen csak annak „kell” hozzászólnia a felmerülő gondolatokhoz, aki szeretne. Semmi sem kötelező. Az este lényege az együttgondolkodás és az együttlét.

Belépő nincs, viszont mindenkit arra kérünk, hogy egy pohár ital elfogyasztásával járuljon hozzá az estéhez. Természetesen, aki egy pohár ásványvizet fogyaszt, az is eleget tett a kérésnek.

Nagy szeretettel várunk Mindenkit!

Következő PFLAG TALK 2012. március 3-án este 7 órától a Funny Carrotban lesz megtartva!






http://www.pflag.hu

talk (kukac) pflag.eu

[/html]

Szólj hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:





A PFLAG új weblapjai:
- 2010.03.19.

PFLAG Egyesület:
www.phh.pflag.eu

CTM Magazin:
www.ctm.pflag.eu

CTR Rádió:
www.ctr.pflag.eu

TMN díj:
www.tmn.pflag.eu


Példás határozat született!
- 2009.05.27.

Jogerőre emelkedett az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozata, amelyben a Positive Force tánciskolát (positiveforce.hu) 200.000 Ft bírság megfizetésére kötelezték.

A határozat döntő jelentőségű, mivel ez az első jogerőre emelkedett EBH határozat, mely homoszexualitás miatti diszkrimináció esetén a sértett fél javára döntött.

A tánciskola vezetője, Szabó Ferenc 2008. augusztus végén beiratkozáskor közölte egy régi diákjával Czakó Péterrel, hogy annak a médiában felvállalt mássága miatt nem járul hozzá a beiratkozásához. Döntését azzal indokolta, hogy szerinte a homoszexualitás aberráció.

Czakó Péter további kereseteket szándékozik indítani a mássága miatt őt eltanácsoló személyek ellen, s ezen ügyekben a PFLAG Egyesület fogja képviselni.


Hallgassa a PARA Rádiót!
- 2009.02.09.

Megújult honlappal és zenei kínálattal jelentkezik mostantól a PARA Rádió! Várjuk minden kedves hallgatónkat!

PFLAG Egyesület
PARA Rádió Tagozat


Lindenmann Apartment!
- 2009.02.09.

Felújított és átépített New Lindenmann Apartment-ben várjuk minden új, s persze régi vendégünket, sok-sok kedvezménnyel és rengeteg szolgáltatással.

PFLAG Egyesület
Lindenmann Tagozat


Megnyílt az új PFLAG honlap!
- 2009.02.06.

Köszöntünk mindenkit a PFLAG teljesen megújult s átszervezett honlapján! Kellemes időtöltést és jó böngészést kívánunk.

PFLAG Egyesület
Elnökség